Beszélgetés Cári
Tibor zeneszerzővel
Zajlik a
fesztivál, pörögnek az események, amelyeknek Cári Tibor zeneszerző is szerves
része: a tegnapi este fénypontja az ő műveit megszólaltató A színház zenéje formáció koncertje volt. A ma esti Furnitur című előadás zenéjét szintén ő
jegyzi. A próbák közti rövid szünetben ültünk le beszélgetni.
Színházban, zenében közös: ha az embert
megfertőzi, többé nem szabadul. Veled ez mikor történt meg?
Én négyévesen
kezdtem el érdeklődni a zene iránt. Arra emlékszem, hogy a tv-be láttam egy
zongoristát és azt mondtam apukának, hogy nekem zongora kell. Édesapám amatőr
zenész volt, aki több hangszeren is játszott. Ötéves koromban megkaptam a
zongorát és egyúttal a zeneiskolába is beiratkoztam.
És a zeneszerzés?
Már a líceumi
évek alatt elkezdtem írogatni, de nem olyan céllal, hogy ez legyen a hivatásom,
csak saját magam, meg az osztálytársaim szórakoztatására. Akkor fordult meg a
fejemben, hogy csinálhatnám hivatásszerűen, amikor konkrétan felkértek, hogy
zenét írjak egy előadáshoz. Teljesen váratlanul ért ez a dolog, hogy
érdeklődtek a zeném iránt.
Tehát már az első felkérésed színházi volt.
Igen, a Lecke,
amit a temesvári színházban rendezett Victor Ioan Frunză.
Miben más egy előadáshoz írni zenét?
Ez már konkrét
utasítások szerint történik. Megvan, hogy milyen jelenetre milyen hangulatú
zene kell, nem az én pillanatnyi hangulatomat fejezem ki. Persze az én érzéseim
is belekerülnek, de ez nagyban függ magától a darabtól.
Ebből a szempontból egy táncszínházi előadás több
szabadságot ad.
Igen, ott más,
mert sokkal nagyobb fontosságot kap a zene. Ott van idő arra is, hogy egy zenei
témát kidolgozzak. A színházi zenében
nem mindig van erre lehetőség, mivel nagyon precíz, nagyon rövid, nagyon pontos
és sokat mondó kell hogy legyen. Itt van időd, hogy egy valamibe belekezdj és
eljuss a tetőpontra, hogy egy hosszabb folyamatot végigvigyél.
Mennyire létezik színházi zeneszerzés Romániában?
Létezik, de
kevesen vannak, akik tényleg ebből élnek. Mindenkinek megvan a maga stílusa:
van, aki inkább zörejeket használ zenei aláfestésnek, vagy elektronikus zenét,
az most nagyon nagy divat Romániában. Sokan mondták, hogy az én zenémben az a
más vagy különleges, hogy a zenémnek van története. Külön is megél, és ezért
tudom koncert formájában megszólaltatni, mert nem minden színházi zenét lehet.
A tegnap esti koncerten felmerült bennem a kérdés:
a dalszövegeket is te írod?
Nem, a szöveget,
azt sajnos nem. Szeretném, ha tudnék szöveget írni, mert bizonyos szempontból
megkönnyítené a dolgomat. Azokat a darabokat, amiket Frunză-vel csináltam, együtt
írtuk, vagy Balázs Attila csinált még dalszövegeket. De volt egy vers, amit én
adaptáltam, amit átírtam és sok olyan darab van, ahol adott a dalszöveg. Például
a ma esti előadásba (Furnitur) a
szövegeket készen kaptam és arra írtam a zenét.
A zene szerepe a színpadokon többnyire háttérbe
szorul, ha prózai darabokról beszélünk. Foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan
lehetséges egyenrangúvá tenni a zenét a színházban a szöveggel, látvánnyal,
mozgással?
Persze, hogy
érdekel és szeretnék ilyesmit, mert minden zeneszerzőnek létfontosságú az, hogy
a zenéje előtérbe legyen helyezve, hogy ugyanolyan fontos szerepet kapjon.
Nagyban függ a darabtól, meg főleg a rendezőktől, mert az is igaz, hogy vannak
rendezők, akik mernek zeneszerzővel dolgozni, és vannak, akik nem. Sokkal
könnyebb az, hogy válogatnak innen-onnan zenét, mint az, hogy egy zeneszerzőt
megkérjenek. Nem tudják, hogy mire van igazán szükségük, nem nagyon mernek
dolgozni zeneszerzőkkel. Ilyennel gyakran találkoztam.
A fesztivál visszatérő kérdését neked is
feltenném: egy előadás, egy dráma mitől kortárs?
A
kortárs nekem inkább az, ami foglalkoztat minket, amivel kapcsolatba kerülünk a
mindennapokban. Pont ezért Shakespeare is lehet kortárs, ha úgy van
megvilágítva, hogy az a mai életünkre levetül. Valahogy így.
Kérdezett:
Welczenbach Luca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése